<-- Vissza a Teszársz Centenárium nyitóképernyőre

Szakmozgalmunkhoz

Minden oldalról hangzik a panasz, hogy szakszervezeteink nagyon gyengék. Kivétel  nélkül minden szakmában a munkások egy csekély töredéke van csak szervezve, a mely a szervezetlen tömeggel összehasonlítva, számba se jöhet.

Minden eszközt megmozdítanak, hogy azokat szervezzék, de igyekezetük mindig dugába dőlt. Azután csodálkoznak igyekezetük meddőségén, mert ők, véleményük szerint, minden lehetőt megtettek. Javasolták központok fölállítását, úgy mint azt előrehaladott külföldi iparállamok szervezeteinél látták, de elfelejtették, hogy a mi ott hasznos és szükséges, az nálunk gyenge szervezeteink mellett, fölösleges és nevetséges. Mihelyt mozgalmunk megkivánja, ama központok szükségszerüen létesülni fognak; de idő előtt káros volna azokat az életre erőszakolni, mert csak haszontalan pénz és munkapocsékolást eredményeznének. 

Némely szervezet időnként czéltalan hajszát szokott rendezni uj tagok szerzésére, melynek zaja azonban soha sem hallatszik ki, megmarad a szervezet korlátolt körén belül. Az indifferens munkások nem igen hallanak róluk, legfeljebb, ha egy gyülési meghívó téved kezeik közé. De az, a mi a leghatásosabb volna, t.i. a mühelyben való személyes és szóbeli agitáczió, a legtöbb esetben elmarad. Pedig ezen az uton sokat lehetne elérni, mert a mühelybeliek ismerik a lokális viszonyokat, tudják, hol fáj szaktársainak legjobban és e szerint intézhetik agitácziójukat, mely eredménytelen nem maradhat. Ezen a téren pedig eddig nagyon kevés történt, mert ez nem a legkellemesebb módja az agitácziónak.

De szem elől tévesztették, hogy a mostani viszonyok mellett bármily intézkedésnek nagy eredménye nem is lehet, mert jelenleg egy gazdasági válság közepett élünk. A gazdasági válságok pedig éreztetik hatásukat a munkásszervezetekkel is, mint a külországokban is tapasztaljuk. Elhibázott volna tehát bármilyen agitácziótól nagyobb eredményeket várni. Továbbá tekintetbe kell vennünk azt is, hogy hazánkban a gyáripar még nagyon fejletlen. Az ipari munkások nagy része kisiparosoknál van alkalmazva, maga előtt látja azok nyomorát, velük dolgozik kora hajnaltól késő estig, hogy a legszükségesebbeket megkeresse. Az ilyen munkás nehezen fog hitelt adni annak, hogy munkaadója őt kizsák¬mányolja, kiszipolyozza és hogy vele ellentétes érdekei vannak. Mig ellenben a gyári munkás, ki tudja és látja, hogy mig ő keservesen dolgozik, hogy magát szerényen föntarthassa, addig a gyáros munka nélkül és fényesen él, érzi, hogy ő ki lesz zsákmányolva, keresetének egy részétől megfosztva és sokkal inkább nyerhető meg mozgalmunknak.

Fősulyt kell azonban fektetnünk a politikai mozgalomra, mert e nélkül szakmozgalmunknak kevés értéke van. Ha a szakszervezetek a vállalkozókra nézve veszedelmesekké lesznek, ugy politikai suly nélkül bizony feloszlatják azokat. Soha sem vagyunk biztosak, mikor oszlatják fel ezt vagy azt a szakegyletet és jelenleg azok teljesen védtelenek az ily önkény ellen. A kormány ez uton egész szakmozgalmunkat szétrobbanthatja. Bátran mondhatjuk, hogy, tekintve szakmozgalmunk fiatalságát, az elért eredmények nem tekinthetők csekélyeknek és ha egy idő óta nem haladunk előre, az a gazdasági válságnak tudható be.

Tekintsük tehát főfeladatunknak, hogy folyton agitáljunk az elv terjesztése érdekében, hogy hatalmassá tegyük azt a pártot, a mely egyedül védi a munkásság érdekeit. Ennek védőszárnyai alatt, kedvező gazdasági viszonyok mellett, rohamosan nőni fognak szakszervezeteink is.

S. M.    

Vas és Fémmunkások Szaklapja - 1897. november 18., I. oldal