<-- Vissza a Teszársz Centenárium nyitóképernyőre

Moson

"Változnak az idők, s velük az emberek." Bár nem sokat adunk ily közmondásokra, mégis idéznünk kell ezt; hogy talál-e, annak megitélését szaktársainkra és Kühne Ödön urra, mosoni gépgyárosra, munkaadónkra bizzuk. Hogy rövidek legyünk, mindjárt azon idők és emberek leirásához fogunk, melyekre az idézett közmondás illik.

Volt ugyanis idő, mikor Kühne ur bennünket, munkásait "kedves gyermekeim"-nek szólitott, persze nem felejtette el soha hozzátenni "legyetek szorgalmasak!" Mi munkások el voltunk ragadtatva az ily megszólitástól, megszivleltük szavait s szorgalmasan dolgoztunk, hogy egyrészt a maguk - másrészt "jó főnökünk" - részére mennél több hasznot hozzunk. Csak egyet nem foghattunk fel, ugyanis: minél szorgalmasabban dolgoztunk, minél többet állitottunk elő, annál kevesebbet fizetett "jó főnökünk" a szállitott munkáért. Sokat tanakodtunk efölött, voltak olyanok is közöttünk, kik Kühne ur jóságát álszenteskedésnek mondották; ezek persze nem sokáig maradtak közöttünk, mert mindig elégedetlenek voltak, mindig volt czivódás közöttük és Kühne ur között. Ha az ily jeleneteknek vége volt, Kühne ur mindig oda jött hozzánk és egész beszédeket tartott nekünk. Gyakran mondotta: "Lássátok, mi haszna van belőle, vándorbotot vehet a kezébe és mehet koldulni. Ne hagyjátok magatokat felizgatni ily emberek által, legyetek jók, dolgozzatok szorgalmasan, én mindig igyekezni fogok, hogy annyit keressetek, a mennyi a megélhetéshez szükséges stb."

Mi persze mindig szorgalmasabban dolgoztunk. A "jó Kühne ur" szavai oly édesen hangzottak, ő bizonyára a legjobbat akarja. Hiszen gyakran a napnál is világosabban bebizonyitotta, hogy a munkánál ráfizet, tehát nem adhat több bért. Sokszor mondotta, hogy mennyire fáj neki, ha a béreket le kell szállitania. De sajnos, ennek mégis meg kell történni s akadnak emberek, akik azt mondják, hogy ebből hasznot akar szerezni. S igy szállitotta le a béreket, a mig lehetett, ellenmondás nélkül, mikor másképp nem ment, erőszakkal is.

De egy oly "jó főnök", a minő Kühne ur, nem lehet rossz s nem is akar az lenni. Ezt bizonyitja, hogy házakat épittetett és földeket vett, de nem derék munkásai, hanem a maga részére. Részünkre azonban Kühne ur egy igazgatót hozatott, ki nem mondja nekünk többé "kedves gyermekeim" vagy "derék munkások", hanem lusta csőcselék stb. vagyunk előtte. Wittmann ezen derék ur neve, ki szótárát egy disznópásztortól kölcsönözte ki. A derék ur már annyira vitte, hogy a gyárban a legjobb lakatos sem kap többet 14 krajczárnál óránként, de vannak lakatosok, kik csak 8-8 1/2 krajczárt kap¬nak. Az öntődében akkordban dolgoznak s ritkán keres valaki egy nap alatt két forintot.

Gyakran látjuk az igazgatót bottal kezében szaladgálni a gyár udvarán. Büntetéseket kiszabnak ok nélkül; szóval durvább és aljasabb bánásmód divik a gyárban, mint bármely fegyintézetben.

Iparfelügyelő még sohasem lépte át a gyár küszöbét s igy kényre, kedvre ki vagyunk szolgáltatva a két kizsákmányolónak. Megkérdenénk Kühne urtól, hogy ez a köszönet szorgalmunkért, a melynek segélyével szerezhette meg mindazt, a mije van?

De ma tudjuk, hogy nem adna feletet, vagy ha adna is, oly hamisat adna, mint annak idején, mikor még álszenteskedésével el birt bennünket ámitani.

Figyelmeztetjük szaktársainkat, igyekezzenek szervezkedni addig, mig a helyzet javulásának utja nincs teljesen elvágva, hogy további elnyomás ellen sikerrel védekezhessünk.

Néhány figyelő

Vas és Fémmunkások Szaklapja - 1899. március 16., 4. oldal
/ Beküldetett/