<-- Vissza a Teszársz Centenárium nyitóképernyőre

Vas- és fémmunkások

 

augusztus 13-án, vasárnap délelőtt a VIII. ker. Baross utcza 110. szám alatti házban /Szeless-féle vendéglő/ nyilvános gyülést tartottak. Zupka szaktárs mint egybehivó üdvözli a megjelenteket; inditványa folytán Frisch Ignácz szaktársat elnökké, Batta Gyula szaktársat jegyzővé választják. Napirenden volt: 1. A szövetség ügye. 2. Az egyesülési jog.

Az első pont előadója Teszársz szaktárs, aki arról szól, hogy már 19 évvel ezelőtt, amikor a vas- és fémmunkások szakegyletét alapitották szükséges volt a vállalkozók kizsákmányolási dühe ellen szervezetet alakitani. Ezen egyletnek az volt a czélja, hogy az összes vas- és fémmunkások harczi szervezetének alapjául szolgáljon. Hogy azonban ez nem sikerült, annak csak az oka, hogy az egyes szakmák között az osztályszellem oly tulságosan kifejlődött, hogy ime ma már 13 egyletünk van, ami által az erők szétforgácsolódnak.

Most azonban már nem felel meg a czélnak a szervezetnek eddigi alakja, mert minden igyekezet daczára sem sikerült megakadályozni azt, hogy a munkabérek alászálljanak. Most már elérkezett az az idő, a midőn minden józanul gondolkodó munkásnak be kell látnia, hogy semmi oka sem lehet arra, hogy az ő saját külön szakmájára büszke legyen, hanem oda kell hatnunk, hogy összes erőinket központositsuk. Ez pedig a legegyszerübben egy országos szövetség létesitésével érhető el. Inditványozza a szónok, hogy a megfelelő alapszabályok kidolgozására a gyülés bizottságot küldjön ki.

Hosszabb vita után, a melyben Schwarz Lajos és Haltenwanger Sándor szaktársak vettek részt, a gyülés előadó inditványát elfogadja.

A második ponthoz szólottak Steinberger és Pfeifer, a kik a gyülekezési jog szükségességét bizonyitották. Kimondta végül a közgyülés, hogy jelszóul tüzi maga elé, hogy nem nyugszanak addig a munkások, mig az egyesülés jogát jobb munka- és bérfeltételek kivivása törvényileg nem biztositja.

Végül még Németh István szólott, a ki a tanonczok nyomoruságos helyzetére e szavakkal hivta fel az idősebb munkások figyelmét: "Mi az önök gyermekei vagyunk s idővel az önök helyét fogjuk betölteni. Önök, mint a mi atyáink, törekedjenek arra, hogy emberhez méltó helyet hagyjanak gyermekeiknek!"

Egy hetes bizottság megválasztása után elnök a gyülést berekeszti.

Batta Gyula jegyző

Vas és Fémmunkások Szaklapja - 1899. augusztus 17., 4. oldal
/Gyülési tudósitás/

 

TOP