<-- Vissza a Teszársz Centenárium nyitóképernyőre

Budapest

 

A Sangerhausen-féle gépgyár munkásai május 29-én, Prokop ur vendéglőjében jól látogatott gyülést tartottak, a hol is megbeszélték ama botrányos viszonyokat, a melyek a gyárban uralkodnak. A gyár a hasonnevü német vállalat fiókja. Ugy halljuk, hogy a vezérigazgató künn, Németországban benne van az egyháztanácsban s mivel csak német müvezetőket alkalmaznak, az egész vállalat oly szinben tünik fel, mintha az olcsó magyar munkaerő kizsákmányolására spekulálnának.

A munkabéreket már eredetileg is csekélyre szabták, de azért a bérleszállitások napirenden vannak, ugy, hogy ma már nyuzásnak mondhatjuk azt, a mit a munkásokkal elkövetnek, mert béreik az életfentartásra szükséges minimális összeget sem teszik ki. Ezek az urak mindig Németországra hivatkoznak s azt akarják a munkásokkal elhitetni, hogy ott még kevesebb a munkabér, noha épen nem áll ugy a dolog. Megjegyzendő azonkivül, hogy a társaság nagyon drágállotta a vizvezeték bevezettetését s  most két piszkos hordóban szállitanak ivóvizet a munkások számára. Ez a viz aztán természetesen egész napon át a napon áll, a hordókat sohasem tisztogatják, miért is a viz büzlik és undoritó ize van.

Ennek következtében a munkások már mind megbetegedtek és már csakugyan itt volna az ideje, hogy a hatóságok végét vetnék az ily állapotoknak. De hát hiszen nekünk volnának ipar-felügyelőink is, vagy mi?

Vas és Fémmunkások Szaklapja - 1899. junius 8., 4. oldal
/Gyülési tudósitás/

 

TOP