A Vasas Szakszervezet elnöke a Dunaferrben

dunaferrBalogh Béla szaktárs a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke előzetes egyeztetés után 2016. augusztus 25.-én vezetői látogatásra érkezett a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetséghez. Balogh Bélát Molnár László az ISD Dunaferr Zrt. Vasas Szakszervezetének elnöke, Sarkantyu János a
Közép-Dunántúli Régió elnöke, Borbély Zoltán a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke és Mucsi Zoltán elnök fogadta.
A megbeszélésen Balogh Béla tájékoztatást hallgatott meg a Dunaferr helyzetéről és a helyi Szövetség érdekvédelmi, érdekképviseleti munkájáról.
Balogh Béla elnök találkozott kb. 1 órás beszélgetést folytatott Dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatónővel, amelyen többek között szóba kerültek a Dunaferr vezetése és a Vasas Szakszervezeti Szövetség között a munkaügyi kapcsolatok terén az elmúlt időszakban keletkezett feszültségek okai. Dr. Sevcsik Mónika igazgatónő tájékoztatást adott a Dunaferr Társaságcsoportnál a közeljövőben bevezetésre kerülő Senior OFA programról.
Balogh Béla elnök délután meglátogatta a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Bizottságát, ahol Martikán Mihály elnök szaktárssal egymást tájékoztatták.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP