Két év - a járványidőszak miatti - kihagyást követően, idén májusban ismét megtartotta három napos tavaszi felkészítőjét a Vasas Nőbizottsága. A rendezvény első napján vendégek voltak a Vasas elnökségének tagjai, Spieglné Balogh Lívia és László Zoltán, akik kötetlen beszélgetés keretében tájékozódtak a résztvevők által képviselt alapszervezetek helyzetéről, munkájáról és problémáiról. A pénteki nap az oktatásé volt. Rácz Ferenc a Vasas szakértője és Novákné Lepsényi Éva tartottak tartalmas képzést a kommunikáció és az esélyegyenlőség témaköreiben. A nap zárásaként ellátogatott a Nőbizottsághoz Dr. Gurmai Zita képviselő asszony, aki a magyar munkavállaló nők helyzetéről tájékozódott és kifejtette milyen problémákat okoz, hogy a választásokat követően (de lényegében a rendszerváltás óta változatlanul) tíz százalék körül van csupán a női képviselők száma a magyar Országgyűlésben. A záró napon a Nőbizottság a saját ügyeivel, a második félévben rájuk váró feladatokkal foglalatoskodott. Jó hangulatú, sikeres három napot töltöttünk együtt, mi nők. Örömmel vettük, hogy Basa Zsolt az APTIV titkára, Holly László régiós ügyvivő és Bódiné Rigó Dóra a kecskeméti TPI iroda munkatársa is ellátogattak hozzánk. Köszönjük a meghívottaknak, hogy megtisztelték jelenlétükkel az eseményt!

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP