Nagypénteken ismét kormányrendelet jelent meg, amely a munkavállaló rugalmasságát tovább „fokozza”. A munka törvénykönyvét érintő újabb intézkedés (az előző március 11-én volt) szabad kezet ad a munkáltatók számára, hogy akár 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el, mindezt egyoldalúan. Ez a rabszolgatörvény továbbgondolása, ami gazdasági okokra hivatkozva további teljhatalommal ruházta fel a munkáltatókat, nemcsak új legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelésével, hanem a hatályban lévő keretet meghosszabbításával is.

Ahogy előző felhívásunkban is írtuk, a munkavállalók védelmét most semmi nem garantálja, egy lehetőségük maradt, hogy alkupozícióba kerüljenek, ez pedig, ha összeszerveződnek és megpróbálják kiegyenlíteni az alá-és fölérendeltségi viszonyt. Ezt hívják Szakszervezetnek.

A Vasas szakértőinek a kétéves munkaidőkerettel kapcsolatos iránymutatása ITT olvasható. Kérjük, terjesszétek az abban foglalt információkat, és keressétek a Vasas tisztségviselőit!

Készült egy összefogló a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásával kapcsolatos kormányrendeletről is, ami ITT található.

Továbbra is hangsúlyozzuk, hogy semmit ne írjatok alá anélkül, hogy ne bizonyosodtatok volna meg a hátrányos módosítások ideiglenességéről. Forduljatok segítségért a helyi szakszervezeti tisztségviselőkhöz!

És ami a legelkeserítőbb, ahogy korábbi cikkünkben arról beszámoltunk: április 8-án összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), de ott a kormány készülő szándékairól egyetlen szó sem esett!

 

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP