A korona vírus járvány miatt a cégek tömegesen rendelnek el - azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges - otthoni munkavégzést. Ez munkáltatóknak és munkavállalóknak is új helyzet, igazi mély víz. Ezért néhány jó tanácsot összegyűjtöttünk, ami némi segítségül szolgálhat.

Az első fontos dolog, a napi rutin. Érdemes tartani - a körülményekhez igazítva - a napi időbeosztást. Felkelni a megszokott időpontban, és szokásainknak megfelelően indítani a napot. Arra is figyeljünk, hogy már reggel gondoljuk át pontosan, milyen teendőink vannak aznapra.

Tartsunk kapcsolatot az online térben kollégáinkkal, a személyes kapcsolatok ápolása érdekében. Küldjünk gyakrabban levelet kollégáinknak, cseteljünk velük és akár videóhívásokat is bonyolíthatunk, Tájékoztassuk főnökünket az elvégzett feladatokról.

Ki kell jelöljük azt a munkaállomást is, ahonnan dolgozni fogunk. Itt elég ha egy asztalt kinevezünk dolgozóasztalnak, lehetőleg a lakás olyan szegletében, ahol kevés a zavaró tényező. Kiemelten lényeges, hogy az egy háztartásba szorult emberek megértessék egymással, hogy most nem szabadság miatt vannak otthon, hanem mert kötelezve vannak rá: a szülők munkát végeznek, a gyerekek pedig tanulnak. A gyerekeknek segítsünk a digitális tanrendben való eligazodáshoz, a kisebbeknek próbáljuk játékos feladatokat adni.

Ütemezetten tartsunk szüneteket, és a mozgást is be kell iktatni a napirendbe, hiszen fontos az egészségünk megőrzésének érdekében. Ne punnyadjunk bele az otthonlétbe, sokkal inkább legyünk aktívak, Ha van lehetőségünk sétáljunk, kocogjuk a szabadban (lehetőleg ne csoportosan). Ha ezt nem tudjuk megtenni, legalább 5-10 percet tornázzunk és szívjunk magunkba egy kis D vitamint az erkélyen vagy az ablakban.

Akik egyedül vannak, fontos lehet a számukra az irodában megszokott, a társasági kapcsolatokra jellemző háttérzaj, hogy ne síri csendben temetkezzenek a munkába. Erre megfelelő lehet valami unalmas televízió műsor, vagy zenei rádió hallgatása. Olyasmit válasszunk, ami nem tereli el a figyelmünket a munkáról.

Ha vége a munkaidőnek, akkor tegyük le a munkát. Ha mindent jól végeztünk, akkor nem csúsztunk ki az időből és sikerült az ütemezett feladatokat befejezni, jöhet a pihenés.

Végül a legfontosabb: adjunk időt magunknak arra, hogy hozzászokjunk az új helyzethez!

A rendkívüli járványügyi helyzet okozta kényszerű otthoni munka elrendelés előtt, készült egy felmérés, amelyből az derült ki, hogy a munkavállalóknak az otthonról végezhető munka a harmadik legfontosabb nem anyagi jellegű juttatás a rugalmas munkaidő és az extra szabadság után. Most szomorú apropóból ugyan, de itt a lehetőség, hogy kipróbáljuk mennyire működik számunkra a home office.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP