Az IndustriALL Europe regionális ülésén öt oszág tizenöt szervezetének részvételével folyik az eszmecsere többek között az európai minimálbérrel kapcsolatban. Luc Triangle az IndustriALL Europe főtitkára szerint nem lehet szakszervezeti egyeztetés nélkül minimálbérekről illetve ezek kialakításának módozatairól dönteni. A régióban nem jellemzőek az ágazati megállapodások, ezért érdekeltek a visegrádi országok az uniós minimálbér kialakításában. A résztvevők elemezték a régiós gazdasági helyzetet és a bérek alakulását. Megállapították, hogy a régió továbbra is elmarad az EU átlagtól, és Magyarország sajnos az öt ország közül a legrosszabb helyzetben lévő tagállam. A bérnövekedés ellenére még mindig a sor végén kullogunk. Az egyeztetésen téma volt a digitalizáció, robotizáció is, amely jelentős változásokat hoz a munka világába. Az ülésen a Vasas képviseletében részt vesz Balogh Béla elnök és Bábel Balázs a nemzetközi ügyekkel megbízott szakértő is.

A résztvevők szolidaritásukat fejezték ki a magyarországi SUZUKI gyárban dolgozókkal és a jogellenesen elbocsátott szakszervezeti titkárral.

forrás: vdsz.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP