Az idén júliusban az átlagkereset már bruttó 362 600 forintra rúgott, ami nettó 241 100 forintot jelent, közölte a tetszetős számokat a KSH. Ez a tavalyhoz képest 10,7 százalékos növekedést jelent, ami Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az adócsökkentések, a versenyszféra és a közszféra béremelései, valamint a jelentős gazdasági növekedés hatása. Ez nagyon szép, csak a valós képhez hozzátartozik, hogy 2010 óta eltelt időszakban a magyar nettó bérek az európai bérlistán sereghatók között szerepelnek. Az Eurostat adatai szerint 2010-ben 6256 euró volt a magyar éves nettó átlagbér, ez havi ~175e Ft nettót jelentett. Ennél kevesebbet akkor csak a litvánok, a lettek, a románok és a bolgárok vittek haza. A 2018-as adatok ugyan 8630 eurós nettó magyar átlagbért mutatnak, ami csaknem 310e Ft havi nettó, de ez még mindig a negyedik legalacsonyabb fizetés az unióban, ennél rosszabbul csak a lettek, románok és bolgárok keresnek, a litvánok megelőztek minket.

A hazai nettó bérek lemaradása tehát jelentős. Fontos mérce, hogy a visegrádi országokban is jóval többet visznek haza a dolgozók: Szlovákiában 9237, Lengyelországban 9512, Csehországban 11 266 euró az éves nettó fizetés. Az unió átlaga csaknem a magyar nettó háromszorosa, 24 700 euró éves szinten. Ezek szerint pedig nem beszélhetünk bérrobbanásról az elmúlt tíz évben, hiszen Európában ugyanazok a folyamatok zajlottak le, mint itthon. Így a hazai bérek lemaradása nem csökkent, inkább növekedett. Ezért kezdeményezte a Magyar Szakszervezeti Szövetséf a kormánynál a jövő évi minimálbéremelés újratárgyalását, és ennek érdekében a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását. Az illetékesek azonban mindeddig nem reagáltak erre.

forrás: nepszava.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP